Alliance

Ahhoz, hogy eljuthassunk a jelenlegi változásokhoz, nézzük át, hogy hogyan jött létre a mai Szövetség elődje, a Lordaeroni Szövetség, és ez hogyan alakult át a Harmadik Háború után.
 
Ha nem lett volna a Horda, valószínűleg soha nem jött volna létre a Szövetség sem. Habár voltak korábban is alkalmi szövetségi kapcsolatok (mint a nemes elfek és Arathor), sok nemzetet átfogó hosszú távú együttműködésről nem lehetett beszélni. Az Első Háború során azonban az orkok lerohanták és elpusztították az Azerothi Királyság fővárosát, Viharváradot (Stormwind). Azeroth oroszlánja, az Arathi vérvonal utolsó élő leszármazottja, Anduin Lothar fogta a gyermek trónörököst, Varian Wrynnt és a többi túlélővel együtt megkezdte legendába illő útját északra, hogy segítséget és menedéket találjon a többi emberi királyságnál. A legerősebb királyhoz, Terenashoz ment, hogy támogatásával életre kelthessen egy szövetséget az ellenséges és továbbra is északra vonuló orkokkal szemben.

 
Ekkor született meg Lordaeron Szövetsége. A Szövetség tagja volt a hét ember királyság, Lordaeron, Alterac, Stromgarde, Kul Tiras, Gilneas, Dalaran és a délről ide menekült Viharvárad lakói. Az emberek mellett a szövetséghez csatlakozott a törpök két klánja, a gnómok és a nemes elfek is. Vaskohó (Ironforge) törpjei már korábban szövetkeztek a gnómokkal és kereskedelmi kapcsolatban álltak Viharváraddal is. Miután az orkok hódítása az ő területeiket is veszélyeztette, ezért örömmel csatlakoztak az északi sereghez, ahogy jószívű barátaik, a gnómok is. A nemes elfeket Lothar emlékeztette régi tartozásukra, amikor az emberek segítséget nyújtottak nekik a trollok támadásával szemben. Miután Lothar az Arathi családból származott, a nemes elfek kénytelenek voltak igent mondani a csatlakozásra, habár Quel'Thalas szeretett volna kimaradni ebből. A Vadpöröly (Wildhammer) törpök területe szintén az orkok útjába esett, így saját területeik védelme érdekében, valamint a nemes elfek kérésére harci griffeket küldtek a Szövetség megsegítésére.
 
Az egység azonban csak látszólagos volt, főleg az emberek között, akik a legnagyobb vitát egymás között folytatták le a szövetség létrejöttekor. A legnagyobb emberi királyság, Lordaeron elszántan kiállt a Szövetség mellett és fontos szerepet játszott annak létrehozásában. Stromgarde-ot Trollcsapó Thoras (Thoras Trollbane) vezette ebben az időben, és miután Khaz Modannal volt határos, az északiak első védvonalának számított. A Büszkerév Daelin (Daelin Proudmoore) által vezetett Kul Tiras hadihajóit és tengeri flottáját bocsátotta a Szövetség rendelkezésére. Gilneast a büszke és konok Szürkesörény Genn (Genn Greymane) király irányította, aki csak annyi segítséget bocsátott a Szövetség rendelkezésére, amennyire feltétlenül szükség volt. Dalaran mágusai és a Kirin Tor fontos szerepet játszottak a Második Háború során. A leggyengébb láncszem azonban kétségtelenül Alterac volt, amelyet a gyenge jellemű Aiden Perenolde irányított.
 
Az így létrejött Lordaeron Szövetsége készen állt az orkok támadására. Hogy a Második Háború kimenetele mikor fordult meg, azon lehet vitatkozni. Ami tény: Gul'dan árulása jelentősen meggyengítette a Hordát, és a Szövetség agilis vezetői, Anduin Lothar, majd az ifjú hős, Turalyon irányításával a frissen alakult Szövetség végül győzelmet aratott a Horda felett. Lordaeron Szövetsége győzelemmel nyitott és sikeres vállalkozásnak tűnt.

 
A sikeres háború után a Szövetség egy expedíciót küldött az orkok után Draenorra, amelynek az emberek mellett főleg a nemes elfek voltak a tagjai. A vesztes és elfogott orkokat internáló táborokba vetették, amelyekben ezek a veszélyes lények depresszióssá és levertté váltak. Viharváradot elkezdték újjáépíteni. A szövetségesek hazamentek, azonban nem feledték el társaikat. A felszín alatt azonban repedések mutatkoztak az ellenség legyőzése után. Az első repedés már a háború elején jelentkezett, amikor fény derült arra, hogy Perenolde elárulta társait és titokban megegyezett az orkokkal.
 
A valódi gondok azonban a járvány (plague) megjelenésekor mutatkoztak meg, amely teljesen váratlanul ért mindenkit. Ez alkalommal a veszély északon jelentkezett először, Lordaeron területén. Terenas király igyekezett mozgósítani korábbi szövetségeseit, azok azonban nem nagyon igyekeztek segítségére. Hiányzott a Szövetségből a friss erő és lendület, amelyet Arthas herceg jelenthetett volna. A paladin pálfordulása azonban végleg szétszakította a korábbi Szövetséget. Alterac és Stromgarde egyaránt a Szindikátus (Syndicate) nevű bűnszervezet és az ogrék támadásainak áldozataivá váltak. Gilneas nem volt hajlandó több segítséget nyújtani, és elszigeteltségét hangsúlyozva egy hatalmas falat vont birodalma köré. Lordaeron Terenas király halálával teljesen összezuhant, ahogyan Quel'Thalas is a Napkút (Sunwell) megfertőzése után. Azeroth déli része, a Keleti Királyságok pedig még saját sebeit nyalogatta, és talán nem is értesült időben az északi veszélyről. Az egyetlen sereg, amely segíthetett volna, Draenoron ragadt.
 
Az élőholtakat pedig még az orkoknál is nagyobb veszély követte: a Lángoló Légió (Burning Legion). Az internáló táborokból lassan elszökő orkok egy ifjú vezér, Thrall vezetésével nyugatra mentek. Dalaran lerombolása után, miután szembesültek azzal, hogy ezzel a veszéllyel képtelenek megbirkózni, a korábbi Szövetség maradék tagjai is nyugatra menekültek, egyetlen gondolatuk a túlélés volt csupán.
 
A nyugati földrészen, Kalimdoron aztán a rejtélyes próféta, Medivh összehozta a különböző vezetőket. Új népekkel ismerkedtek meg a menekülők: az itteni pusztákon nomád életmódot folytató taurenekkel, és a világfán, a Nordrassilon lakó éjelfekkel. Az embereket vezető Büszkerév Jaina a közös cél érdekében hajlandó volt átmeneti fegyverszünetet kötni az új Horda vezetőjével, Thrallal. Habár a Horda, a Szövetség és az éjelfek seregei bátran harcoltak, nem tudták volna megakadályozni, hogy a Lángoló Légió kiszipolyozza a Világfa által elrejtett új Örökkévalóság Kútjának arcane energiáit. A végső győzelemhez az éjelfek áldozata kellett: a fődruida Haragvihar Malfurion (Malfurion Stormrage) feláldozta Nordrassilt és vele együtt az éjelfek halhatatlanságát, így végül Azeroth lakói legyőzték a Lángoló Légió egyik vezetőjét, Archimonde-ot.

 
A Harmadik Háború után az orkok úgy döntöttek, hogy az új földrészen létrehozott új hazájukban maradnak, ahol a szövetségeseik, a taurenek és a trollok veszik őket körül. A Kalimdorra menekült emberek, nemes elfek és törpök Theramore-ban települtek le, ahol Jaina vezetésével próbáltak beilleszkedni az itteni környezetbe és fenntartani a kényes békét a Hordával. Az éjelfek változatlanul visszavonultak erdőikbe. Azonban az egyensúly hamar felborult: a nyersanyag-hiányban szenvedő orkok megtámadták az éjelfek erdőit, valamint Pokolsikoly Grom (Grom Hellscream) megölte félistenüket, Cenariust, amely hamar a Szövetség felé sodorta az éjelfeket. Ezenkívül megérkezett Kalimdor partjaira Jaina apja, Daelin is, aki inkább ismét internáló táborokban látta volna az orkokat és nem pedig egy új, erőteljes fővárosban. A konfliktus végén a Horda bajnoka, Rexxar kénytelen volt megölni az idős admirálist, és csak egy hajszálon múlt a nyílt háború.
 
Mindeközben Lordaeron a Falka (Scourge) befolyása alól felszabadult élőholtak kezén maradt, akik Szélfutó Sylvanas (Sylvanas Windrunner) vezetésével egy új nemzetet, az Elhagyottakat (Forsaken) hozták létre és szövetséget kötöttek Thrall Hordájával. A nemes elfek létszámukban is lecsökkentek Kael'thas és a vérelfek Draenorra való távozása után, valamint mágia-függőségüket is kezelniük kellett, így nem tudtak támogatást nyújtani ennek az új Szövetségnek. A déli részen, a Keleti Királyságokban az újjáépült Viharvárad újabb problémákkal találta szembe magát: a Defias Testvériség kiterjedt tevékenységével és királya hiányával. Vaskohó törpjei a Feketevas hegységben élő Sötétvas rokonaikkal próbáltak meg dűlőre jutni, és fény derült arra is, hogy a gnómokat mi tartotta távol a Harmadik Háborútól: saját belső háborújukat vívták a troggokkal, amelynek a végén sikerült lakhatatlanná tenniük otthonukat, Gnomeregant. Mivel Vaskohóval mindig barátságban voltak, a törpök befogadták az otthontalanná vált barátaikat.

Míg a Hordát egyértelműen egy karizmatikus vezető, Thrall irányította egy személyben, a Szövetségnek nem volt ilyen vezetője. Elődjében az emberek domináltak, de most az emberek két földrészre szakadtak: az egyiken Jaina igyekezett a kényes diplomáciai kérdéseket megoldani, a másikon egy alig több mint tízéves hercegnek próbáltak tanácsadói, Bolvar Fordragon és Lady Katrana Prestor segíteni. Az emberek karizmatikus vezetőjének helyébe Kalimdoron egyértelműen az éjelfek léptek: több mint tízezer éves múltjuk tapasztalatai kifejezetten hasznosak voltak, és még akkor is vezető funkciót töltöttek be, ha nekik is megvoltak a maguk belső problémái. Haragvihar Malfurion a Harmadik Háború döntő ütközetének hőse volt, tudása és bölcsessége azonban hiányzott, mivel druida kötelességének eleget téve a Smaragd Álmot felügyelte lelkével, míg teste nyugodott. Míg a helyettes fődruida, Agancssisakos Fandral (Fandral Staghelm) tartózkodott a többi néptől, az éjelfek vezetője, Suttogószél Tyrande (Tyrande Whisperwind) kész volt arra, hogy Darnassusban fogadja új szövetségeseinek képviselőit. A Keleti Királyságokban felerősödött a törpök és a gnómok szerepe a Szövetségen belül. Technikai tudásukkal, találmányaikkal és mérnökeikkel igyekeztek segíteni szövetségeseiknek. A gnómok közben azon gondolkoztak, hogyan szerezhetnék vissza korábbi otthonukat, míg a törpök véget akartak vetni a Sötétvas klán jelentette veszélynek. Északabbra a Vadpöröly törpök távol maradtak a Szövetségtől. Bár kölcsönösen támogatták egymást, hivatalosan mégsem csatlakoztak hozzájuk.
 
Mint látható a friss Szövetség korántsem volt olyan egységes, mint a Horda. Ennek fő oka az volt, hogy a Szövetségnek sem politikai, sem katonai vezetője nem volt. Bár az éjelfek sok dolgot kezdeményeztek, semmiképpen sem vállaltak a Szövetség vezetőivé. Hiányoztak a háborúk során felemelkedett hősök, háborús veteránok, akiket tűzön-vízen át követtek volna a többiek. Szerencsére ekkoriban erre nem is volt szükség, hiszen nyílt háború nem zajlott sem a Hordával, sem mással (helyi konfliktusokat és a Falkát kivéve).